Megint itt hosszú idő után.

Szeretném látni, hogy az emberek lassan elfelejtik végre, hogy nem bántani vagyunk itt egymásnak, hanem segíteni. Már azokra a körökre gondolok, ahol manapság fórumozok.

Szeretném látni, hogy az emberek leteszik a dogmáikat, és elkezdenek nyíltan, őszintén gondolkodni. Más vágyam nincs ezen a téren.

Észrevettem, hogy bárhogyan is próbálkozom, vannak emberek, akikkel nem lehet szót érteni. Nem azt akarnám, hogy helyeseljenek a szavaimra, inkább csak azt, hogy amit írtam, az eljutott hozzájuk, és elgondolkodtak. Vannak azért persze ilyen emberek, örülök is nekik. Meg vannak olyanok is, akik nélkülem is eljutottak ilyen gondolatokhoz. Nekik mégjobban örülök.

Nem csak azért, mert ezzel azt látom, hogy nem őrültem meg, hanem azért is, mert talán az erőfeszítéseim nem vesznek kárba... ha talán nem is pont az érti meg, akinek írom, inkább majd azok, akik utánam jönnek.

Többször kérdőjelezték meg az ép elmémet és a tudásomat, hitemet az elmúlt időszakban. A kérdés bennem inkább afelé terelődött, hogy egyáltalán tudás vagy hit ez, amit én csinálok? Inkább tudás, a hittel mindig is aggályaim voltak. Szeretnék én hinni, mert reményt ad, de effektíven a dolgomat csinálni nem a hittel, hanem a tudással vagyok képes...

De végülis nem hinni szeretnék, hanem bízni. Hinni csak a istent lehet, meg a tévedéseket. Bízni viszont egészen más...