Szerintem.
Sokan összetévesztik a távolbalátással. Távolba látni szerintem csak távcsővel lehet. Tisztánlátni egyész mást jelent.
Egy élmény, egy életérzés. Amikor nő bennünk egy apró gondolat, érzés. Egy tudás. Tiszta elme nélkül nem lehet megjósolni a kimenetelt. Csak a nyomás marad meg. Például: fuss!, bukj le! menni fog! ott lesz! nem lesz ott!
Többnyire ilyen elemi, ha meg nem az, akkor meg nem jut el az agyunkig. Ez többnyire mindnekiben megvan, ezért mondom azt, hogy tér és idő illúziók csupán. A különbség az érzékenységben akad, illetve a feldolgozóképességben. Nekem az érzékenység megvan, de a feldolgozással vannak bajaim. Túl zavaros az elmém (még), hogy mindezt le tudjam kezelni.
Sokszor tévesztjük ugyanis össze a saját gondolatainkkal, a saját fóbiáinkkal.
Tömören mondva: lehet a távolt fürkészni tisztánlátással, de ha nincs semmi tényszerű következménye, akkor vajmi kevés eredménnyel lehet eljárni. Itt ugyanis a tények számítanak. Szerintem.
Gyakorlati dolgok:
Nehéz ezt összefoglalni, mert ahány ház, annyi szokás. Van, aki mindenféle misztikusnak tűnő meditációt vet be, meg ilyesmi. Én inkább a puritánok közé tartozom, mert szerintem ezzel érthetjük meg legjobban a dolgok működését. Ha csak látni próbáljuk, nem értelmezni.
Pár alappillér van azért, bár elmondás alapján nehéz megérteni.
Az első az ellazulás, elmélyülés. Itt szoktak mindenféle meditációt javasolni, stb. Szerintem ahhoz, hogy igazán megértsük, pont hogy élő helyzetekben kell figyelni. Ezt azért mondom, mert lényegi információt sosem akkor kapunk, amikor eldöntjük, hogy "na én most itt információt fogok szedni", hanem amikor tényleg szükségünk van rá. Ez például dolgozat/zh írás közben fordulhat elő, vagy valamilyen jelentéskor. Vagy a kedvenc példám az utca. A legreálisabb közeg a gyakorlásra, mert hullámzó, reális helyzeteket teremt, ugyanakkor inkább tartalmazza magában a második alappillért.
A kapcsolat. Hülyén hangzik, de kell hozzá egyfajta ráhangolódás. Ezt el lehet érni x időnyi meditálással is, vagy egy pillanatnyi mélyrőljövő indíttatással is. Ez tipikusan aza pillanat, amikor tudom, hogy tudom. Ez is hülyén hangzik. Van itt a városban egy kereszteződés/Székesfehérvár/, ott például mindig sikerül az ellazulás, és eszembe jut körbenézni. Eddig semmi olyan nem jött, hogy ott helyben bizonyítékom lett volna erre, de sok lényegi felismerés ért pont ott. Érdekes lenne egyszer végiggondolni, hogy miért pont ott.
Szóval harmadik alappillér. A felismerés. Ehhez elvonatkoztatás kell. Mindentől, amit reálisnak érzel, vagy tartasz. Ez borzasztó nehéz tud lenni. Talán a legnehezebb. Meditációban ezt könnyebb, de ugyanakkor két(három) dolog szól a meditáció ellen:
1. Nehéz ide eljutni, mert a meditáció könnyen csaphat át testen kívüli élménybe, vagy tudatos álomba(nálam többnyire ez szokott bekövetkezni, ha átcsap valamibe), révén hogy magaddal van a legszorosabb kapcsolatod, nem pedig az általad vágyott dologgal.
2. Stresszhelyzetben könnyen elromolhat a koncentrációd, ha nem gyakoroltad.
3. (ez most nem jut eszembe, mert kicsit sietni akartam, később talán eszembe jut)
Tömören a valós helyzet nem hagy elszakadni, elrugaszkodni, tényszerű marad. Az itt szerzett benomyások szerintem valósabbak, mint egy meditáció során szerzettek. Már a külvilágra vonatkoztatva. Nehéz öszpontosítani, de gyakorlással sikerülhet stabil eredményt elérni.
Nem sikerült úgy leírni, ahogy szerettem volna, de remélem azért kicsit érthető volt. Ha van kérdés, szívesen elmondom a véleményem.
