Sziasztok ! Lássuk ki mit gondol a kis világegyetemünkről , arról ami itt és körülöttünk zajlik , amiről tudunk és amiről nem , arról ami érint bennünket és ami nem , bolygók , rendszerek , mesterséges létesítmények , és minden egyéb kutatásról ami ebbe a témakőrbe tartozik .

Nos idéznék egy kutatócsoport munkályából , akik a pszhi segítségével kutatják az űrt , tudván , az űrutazás egyik leg egyszerűbb formályát gyakorolják , dollármilliárdos befektetések nélkül . Igen , hiszem a kutatómunkának ez lenne a leg egyszerűbb módja , az űrutazás tekintetében . Szépen sorban bemásolgatok majd részleteket .

A HOLD BELSÕ SZERKEZETE
 

Amikor esténként felnézünk az égre, szemünket a csillagok közt trónoló ezüstfehér, sápatag Holdtányér felé fordítva, talán sokakban felmerül a gondolat, hogy milyen jó lenne elmenni egyszer oda. Körülnézni a bolygónkat kisérõ, kráterektõl szabdalt felületû égitesten, amelynek ugyan nincs légköre, s így az élet nyomai sem figyelhetõk meg rajta, mégis nagy hatást gyakorol ránk, magával ragadva a figyelmünket.
Az ûrhajózás jelenleg még olyan költséges és veszélyes vállalkozás, hogy nem igazán éri meg a látvány és néhány kavics kedvéért odautazni a többségünk számára. Mellesleg 1972 óta (hivatalosan) nem járt ember odaát. Ennek bizony lassan 30 éve. Meglepõen hamar feladták a Holdra induló expedíciók terveit a magukat nagynak nevezõ hatalmak, s támaszpontokat sem létesítettek rajta. Vajon miért? Tényleg annyira unalmas lenne elutazni a hozzánk legközelebb lévõ kõdarabra?

A parafelderítésnek komoly elõnye, hogy nem kell az embernek az egész fizikai testét nagy nehézségek árán mozgatnia. Csak a lélek száguld át a megtekinteni kívánt helyre, s gyûjt információkat az ott lévõ dolgokról. Ezt tettük mi is, eredményesen alkalmazva a bilokációt a világûr kutatásában. Lásd: az Ûrkutatás parafelderítéssel címû írást.
Több egyéni és csoportos asztrálutazást is végeztünk az elmúlt években a Holdra, elsõsorban a felszínén nézelõdve. A belsõ szerkezetének feltárásába, célirányos vizsgálatába akkor fogtunk bele, amikor a földönkívüliektõl tudomást szereztünk arról, hogy égi kisérõnk belsejében különbözõ ufó támaszpontok találhatók.
Már maga az a tény is megér némi vizsgálódást, hogy miért fordítja mindig ugyanazt az oldalát felénk a Hold. A keringési ideje megegyezik a tengely körüli forgásával, ezt sziderikus hónapnak nevezik a csillagászok. Értéke: 27 (földi) nap 7 óra 43 perc 11,47 másodperc. A részletes megfigyelések kimutatták, hogy a Hold picit imbolygó sebességgel forog a tengelye körül, ezért nem pontosan csak az egyik felét látjuk, hanem valamivel többet a két oldalán (az egyenlítõnél). Mintha csóválná fejét a Holdanya, miközben bennünket bámul. Felmerül a kérdés, hogy mi szabályozza a forgási sebességét egy ekkora égitestnek?
Mi úgy találtuk, hogy a holdkéregben több ponton olyan mesterséges létesítmények, idegen támaszpontok találhatók, amelyek gigantikus méretû gravitációs motorokkal, hajtómûvekkel rendelkeznek. Ezekkel szabályozzák a planetoid forgását. Kellõen meg nem erõsített információk szerint a Zéta Reticuli csillagrendszerébõl érkezett, kis szürke idegenek építették be a Holdba õket, mintegy 700 évvel ezelõtt. Korábban forgott a Hold, tehát mindkét oldala látható volt a Földrõl. Ezek a hisz fajba tartozó, hüllõszerû lények tudományos kutatásokat végeznek a Naprendszerben és gyakorlatilag megszállták az égitestet.
Megnéztük mi van még ezen kívül a Hold belsejében, hogy rájöjjünk az idegenek által okozott forgás szinkronizáció okaira. Elöljáróban ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy még a hetvenes években az amerikaiak szeizmológiai vizsgálatokat végeztek odaát, egy igen egyszerû módszerrel. Több földrengés érzékelõ mûszert telepítettek a felszínre, majd úgy irányították az egyik Apolló expedíció Saturn hordozórakétájának kiégett, harmadik fokozatát, hogy az becsapódjon a Holdba. Az üres tartálynak elég nagy tömege volt ahhoz, hogy rengéseket keltsen, melynek hullámai alapján képet alkothattak az égitest belsõ szerkezetérõl. Nos, a kiszivárgott információk szerint egyáltalán nem olyan adatokat kaptak a kutatók, mint remélték volna. Mintegy három napon át zengõ, folyton visszaverõdõ rengéshullámokat sikerült a kisérlet során regisztrálni, amelyek arra utalnak, hogy a Hold belül üreges. Nem egy tömör kõdarab az ûrben, hanem inkább egy hordóra vagy tartályra hasonlít a szerkezete.
Az a gigantikus méretû belsõ üreg, amit mi a Holdban bilokációs felderítéssel találtunk, megerõsítette a szeizmológiai méréseket.
A számomra (a szerzõ) teljesen megdöbbentõ látvány volt, amikor elõször ugrottam be ide egy csoportos asztrálutazás során. A korábbi utazásaimon már sok meglepõ dolgot láttam a Naprendszerben, de ez minden mást messze felülmúlt. Egy szabályos, tórusz (bindu) alakú üreg foglalja el a Hold belsejének nagy részét. A méretét nem tudtuk meghatározni, de valószínûleg több száz kilométer lehet az átmérõje. Egy ilyen hatalmas barlangot mûszer nélkül, pusztán a lelki érzékelésre hagyatkozva nem lehet pontosan felmérni. A méretek egyszerûen nem emberiek. A tartály jól láthatóan mesterséges létesítmény, amelyet nem tudjuk kik, mikor és miért vájtak, ismeretlen technikával a Hold belsejébe.
A bindu közepében, azaz a Hold forgástengelye mentén, a sarkok irányából benyúló, sok száz kilométer magas hegyek csúcsai között egy ismeretlen módon odarögzített, mini fényerõmû, talán nukleáris lámpa vagy egyszerûbben szólva törpecsillag lebeg. Ennek a sárgás, a Napéra emlékeztetõ fénye világítja be a tartályt, aminek palástját körben tengervíz borítja.
Ez a gyûrû alakú, kékeszöld színû óceán tehát az üreg belsõ falán terpeszkedik, de egyértelmûen nem a centrifugális erõ tartja ott. A Hold ehhez túl lassan forog és ráadásul a kérgének anyaga el sem bírná az ezzel járó húzóerõt. Mi odabent úgy érzékeltük, hogy az üreg belsejében megfordul a gravitáció iránya. Ez valószínûleg a kéreg tömegvonzása miatt van és alig valamivel kisebb, mint a Hold külsõ felszínén tapasztalható érték (1,62 m/s2).
A belsõ óceánon nincsenek szigetek, szárazulatok, kivéve a két sarki csúcsot. Nagyjából egyenletes a tenger mélysége, a fenéken nem találhatók hegyek vagy hasadékok. A Föld felöli oldalon valamivel magasabb a vízszint az állandó dagály (tömegvonzás) miatt.
Véleményünk szerint azért szabályozzák a Hold forgását az idegenek, hogy ne lötyögjön a víz a belsejében. Mivel a holdi gravitáció mindössze egyhatoda a földinek, itt sokkal nagyobb árapály jelenséget kelt a forgás. Akár száz méter magas, iszonyú sebességgel körbesöprõ árhullám is elképzelhetõ lenne egy sebesen forgó Hold esetében, ami sem a vízben található élõlényeknek, sem a fenék-kéreg szilárdságának vagy a két hegycsúcs szikláinak nem tenne jót.
Mivel a rendszert bevilágító, fûtõ mesterséges csillag mûködését szabályozzák, nagyon egyenletes az óceán felett húzódó, hasonlóan gömbhéj alakban elhelyezkedõ, vékony légkörben az éghajlat. Itt nincsenek évszakok, heves viharok, tornádók és más kellemetlenségek. Az elpárolgó víz persze felhõket képez, amikbõl enyhe zápor vagy szitáló köd formájában hullik vissza a csapadék.
A vízben tengeri élõlényeket, földi halakat, hínárt és planktont láttunk, tehát valószínûleg sós, és gyakorlatilag teljesen tiszta, anyagát és információ tartalmát tekintve szennyezetlen az egész. Nem tudjuk mennyi lehet az óceán térfogata, de valószínûleg vetekedik a Föld vízkészletével.
Solaria vezetõitõl annyit sikerült megtudnunk, hogy a Holdban tárolják az istenek a következõ földi teremtési korszak vízkészletét. A jelenlegi, 6. teremtési szakasz rövidesen véget ér a Földön egy tûzözönnel. Ennek során a Föld teljes vízkészlete felforr az irgalmatlan nukleáris hõségben, amit a nagyhatalmak atomfegyvereinek felrobbanása idéz majd elõ, minden életet elpusztítva a bolygó felszínén, valamikor 2028-2032 között. Az óceánok nem egyszerûen elpárolognak, hanem el is bomlanak, hidrogénre és oxigénre. A Föld tömegvonzása nem elegendõ arra, hogy visszatartsa a hidrogént, így az elszivárog az ûrbe. A visszamaradó oxigén pedig három atomos formában, ózonként alkotja majd a nitrogénnel együtt a következõ korszak légkörét. A Földön tehát nem marad egy csepp víz sem.
Ahhoz, hogy az istenek újra be tudják telepíteni a bolygót élettel, a Holdból át kell tölteniük az információsan tiszta, és ezért az élõlények számára megfelelõ vizet a felszínére. Ez lesz a Vízöntõ kor, amikor több kilométer átmérõjû, mesterséges dimenzióalagutakat nyitnak a két égitest között, átfolyatva az új vizet a csontszáraz medencékbe. A Föld újra lakhatóvá tétele egy teljes platóni évig (2160 földi évig) fog tartani. Új kontinensek, új élõlények kerülnek rá, s végül 440000 embert is letelepítenek, új típusú (ózonálló) testekben. Részletesen errõl lásd: Molnár Éva: A másik út címû könyvében. Trans-X Kiadó.1992.
A holdi víztartály méreteivel kapcsolatban elvégeztem néhány egyszerû, becslésen alapuló számítást. Az üreg valódi méreteinek meghatározásához gravitációs távcsõvel kell majd feltérképeznünk az égitest belsejét, ami kellõ bizonyítékot fog szolgáltatni a parafelderítéssel nyert adatok valódiságához. A tényleges mérési eredményeket természetesen közölni fogjuk itt és más fórumokon.
A Hold fontosabb adatai a következõk.:
Átmérõje: 3476 km
Felszíne: 37,960 millió km²
Térfogata: 21990 millió km³
Tömege: 73,47 trillió tonna
Közepes sûrûsége: 3,342 g/cm³
Gyorsulás: 1,62 m/s²
Szökési sebesség a felszínén: 2,38 km/s
Albedója (fényvisszaverõ képessége): 0,07
A planetológusok által megbecsült belsõ magjának átmérõje: 1400 km
A belsõ mag térfogata: 1436,755 millió km³
A külsõ kérgének becsült vastagsága: a Föld felé 60 km, ellenkezõleg: 100 km
Legnagyobb távolsága a Földtõl: 406700 km
Legkisebb távolsága a Földtõl: 356400 km
Közepes távolsága a Földtõl: 384404 km
Keringési és tengelyforgási ideje: 27 nap 7 óra 43 perc 11,47 másodperc
Hõmérséklet a felszínen: -150 és +130 Celsius fok között
Amennyiben a holdi üregben annyi víz található, mint a Földön (kb.: 1444,24 millió km³), és az üreget az egyszerûbb számítás kedvéért szabályos gömbnek vesszük, amelynek a sugara 1238 km (500 km-es holdkéreg mellett), a térfogata pedig 7947,866 millió km³, úgy a belsõ falra tapadó óceán 80 km vastag (mély) lesz.
Befejezésül szeretném megjegyezni, hogy a Hold furcsaságain kívül még számos érdekes anomália figyelhetõ meg a Naprendszerben. Például a Plútó és Charon nevû holdja is folyton ugyanazt az arcát fordítja egymás felé, kölcsönösen. Ki lehetne feszíteni közöttük egy drótkötelet és felvonót üzemeltetni rajta, annyira össze van szinkronizálva a mozgásuk. Vajon miért?