Elveszve vagyok. Nagyonis.
Mint az ikernővérem. Jobban hasonlítunk, mint gondoltam volna. Hajlamosak vagyunk az elveszettségre. De tudom már, miért csinálom ezt sokszor.
Rossz technika. Elmagyarázom. Az egész olyan, mintha a fejemmel szeretném beverni a falba a szöget ahelyett, hogy egy kalapácsot használnék, meg a két kezemet.
Ez érvényes a lelki dolgokra is. Ha fáradt vagyok, és nehezen vonszolom magam előre, akkor nem árt megnézni, hogy hogyan akaorm elérni azt, amit szeretnék? Sokszor fordul elő, hogy azért szorongok, mert ahelyett, hogy az eszemet vetném latba, a gyomromat görcsöltetem, és azzal vontatom át magam a nehézségeken. Ez nem megoldás. Sosem az. Nekem nem.
